Az idei első közös horgászat!
Az idei első horgászat talán kicsit későn indult. Már február közepe volt, amikor végre vízre kerültünk, és az ember ilyenkor érzi igazán, mennyire hiányzott a tél alatt a csónak halk ringása és a bot súlya a kezében. A helyszín a Tisza-tó volt, ahol rögtön egy olyan jelenséggel találtuk szembe magunkat, amivel korábban még nem találkoztam.
A mederszél, illetve az elvágó víz melletti húzós részek annyira erősen dolgoztak, hogy 40 grammnál kisebb jigfejet egyszerűen nem lehetett letenni az aljzatra. Az ember ilyenkor automatikusan arra gondol, hogy a hal kiszorul a szélbe, oda húzódik, ahol könnyebb neki, de a technika, jelen esetben a Garmin szonár, sokszor teljesen mást mutatott. Olyan dolgokat láttunk a kijelzőn, amelyek szembe mentek a tankönyvi példákkal. Megint bebizonyosodott, hogy a víz nem olvassa a szabálykönyvet.
A barátaimmal érkeztünk a vízre, és több irányból kezdtük bontani a pályát. Attila és Soki a jól bevált módszerekkel a parcellákba húzódó, táplálékhalat kereső ragadozókat próbálták megfogni, és sikerélményekben nem is volt hiányuk.
Én is a partszéli pecával kezdtem, mert adta magát a helyzet: a szélben, a lassabb vízben láthatóan ott álltak a halak. Pár visszajelzés gyorsan meg is érkezett, viszont hamar kiderült, hogy ugyanaz történik, mint annyiszor, mennyiség volt, méret nem.
Viszonylag sok hal tartózkodott ott, de apróbb méretben, és hiába próbáltam variálni, nem akart abból a sávból nagyobb példány kijönni. Ez pedig egyértelműen megmutatta, melyik fajjal állunk szemben: a süllővel.
Ekkor döntöttem úgy, hogy módszert váltok. Ha már ott vannak, de nem azok a példányok, amiket keresek, akkor nem őket kell erőltetni, hanem meg kell próbálni azt az egyet megtalálni, amelyik nem a tömegben áll. Hátha sikerül egy kapitális példányt kicsikarni onnan, ahol ugyan jelen van a hal, de a nagyok valahol máshol járnak.
Így végül mindent egy lapra tettem fel, és a húzó víz és a lassú víz határvonalán kezdtem el horgászni. Tudtam előre: ez nem a biztos eredmény pecája lesz, viszont ha megjön, akkor az nem egy átlagos hal lesz.
A víz rendkívül koszos volt, alig öt-hat centis átláthatósággal. Ilyenkor mindig eszembe jut, amit sokszor hangoztatok: ide kevés maga a csali, kell valami plusz inger. Ez a plusz most a Slender Scoop Shad volt, amelynek beépített csörgője már többször segített pontos találathoz.
Közben a nap is kisütött, és érezhetően melegedett pár fokot a víz. A keszegrajok mozgása is élénkebb lett a törés környékén, ami mindig reményt ad, ilyenkor valahol a közelben ragadozó is jár.
A kezemben egy Savage Gear Tactical bot dolgozott, 221 cm-es hosszban, 20–60 grammos dobósúly-tartományban. Gyors akciójú, feszes gerinccel rendelkező pálca, amely kifejezetten mélyvízi gumizáshoz és nagyobb jigfejek, csalik kontrollált vezetéséhez készült. A blank megfelelő tartalékkal bír a bevágáskor, ugyanakkor a spicc elég érzékeny ahhoz, hogy a mederrel való folyamatos kontaktus és a finom koppintások is egyértelműen visszajelezzenek. Az ilyen sodrásban végzett aljzatkontaktos pergetésnél különösen fontos a stabil alsó tartomány és a pontos rezgésközvetítés, ebben a bot teljesen partner volt.
Már kezdett lankadni a figyelmem és a motivációm is, amikor megérkezett az a jel, amiért az ember egész nap dobál.
Egy határozott koppintás… majd azonnali elnehezülés.
Kirohanás.
Püfölés.
Visszajön.
Teljes testével ránehezedik a zsinórra.
Megint kirohan. Megint püföl.
Az első gondolatom az volt: harcsa… vagy valami külső akadással. De a zsinór nem kezdett el körbe járni. Nem volt az a tipikus „külsős akadós” érzés. Harcsa lenne?
Attila már ott állt mellettem a merítővel, egyikünk sem tudta, mi van a horgon.
Aztán egyszer csak feljött… és egy koromfekete farok csapott ki a vízből.
Abban a pillanatban elhangzott néhány, hirtelen jött, nem túl irodalmi megjegyzés a csónakban arról, mennyire ügyesnek számítok most mindenki szemében. 
A harcsa viszonylag gyorsan megadta magát a méretéhez képest. Tudtam, ha ez nyáron történik, esélyünk sem lett volna ilyen hamar közelbe hozni. Megnéztük, látszott rajta, hogy bőségesen táplálkozott, tele hassal érkezett. Egy gyors fotó a víz felett, majd már úszott is vissza a helyére.
Egy pillanat volt, de az a fajta, amiért az ember kijön a vízre.
Élmény.
És mindannyian gazdagabbak lettünk vele.
Szente Attila
#nincsebbehal#savagegear#harcsa#catfish#siluro#fishing#zander#süllő#horgászat
